Tőkepiaci Unió
A megoldandó probléma nagyon nagy
Aktív pályafutásom második felét a járműiparban töltöttem. Az évek során végignéztem, ahogy fokozatosan kiszorulunk a piacról. Előbb a motorvonat-gyártásról kellett lemondani, aztán a mozdonyokról, majd a villamosokról. Maradt a trolibusz, végül már az sem. Mindvégig az volt az érzésem, hogy minket a tőkehiány fog megölni.
Pályafutásom végét egy nemzetközi konszernnél töltöttem. Ott teljes mértékben bizonyossá vált nekem, hogy a döntő különbség a tőkében volt.
A modern járműipar elképesztően tőkeigényes. Egy új mozdony, motorvonat vagy villamos fejlesztése hosszú évek munkája, amelynek költségeit jóval azelőtt kell kifizetni, hogy az első darabot eladnák. A nagy nyugati versenytársak mögött olyan pénzügyi háttér állt, amellyel mi egyszerűen nem tudtunk versenyezni.
Nemrég belefutottam egy másik példába. Egy elemzés szerint 67 európai biotechnológiai startupból 66 végül az Egyesült Államokban kötött ki.
Ugyanarról a problémáról van szó.
A biotechnológia a világ egyik legkockázatosabb üzlete. Például egy új gyógyszer kifejlesztése gyakran tíz-tizenöt évig tart, és a legtöbb projekt végül megbukik. Az a néhány, amely sikeres lesz, viszont hatalmas bevételt hozhat.
Nagy kockázat, nagy tőkeigény, bizonytalan eredmény.
Pontosan ugyanaz a logika, mint a csúcstechnológiai iparágak jelentős részében.
A kérdés tehát nem az, hogy Európában vannak-e jó ötletek vagy jó mérnökök. A kérdés az, hogy van-e elegendő tőke a finanszírozásukra.
De mi is tulajdonképpen a tőke?
A közbeszédben a tőke gyakran valami gyanús vagy megfoghatatlan dologként jelenik meg. Pedig valójában nagyon egyszerű. (Tekintsünk el most az úgy nevezett eredeti tőkefelhalmozástól, gyarmatosítástól, stb. Itt arról beszélünk, hogy mi történik a most meglévő megtakarításokkal.)
A tőke a múlt sikereinek felhalmozott eredménye.
A megtakarított pénz, a nyereség, amelyet nem költöttünk el. A vagyon, amelyet nem vettünk ki a rendszerből.
Másképpen fogalmazva: a tőke a társadalom jövőbe vetett bizalma.
Amikor valaki pénzt fektet egy induló vállalkozásba, egy új gyógyszerbe vagy egy új technológiába, valójában arra fogad, hogy a jövő jobb lesz, mint a jelen.
És itt kezdődik Európa problémája.
Az Egyesült Államokban a megtakarítások jelentős része részvényekben, nyugdíjalapokban, befektetési alapokban dolgozik. Az amerikai nyugdíjasok pénze közvetve technológiai cégeket, gyógyszerkutatásokat és startupokat finanszíroz.
Európában sokkal több pénz marad bankbetétben, állampapírban vagy ingatlanokban. Az európai polgár másképp gondolkodik a megtakarításairól, mint az amerikai.
Elvileg a pénz megvan, csak kevésbé jut el az innovációhoz. (Megjegyzés: azért csak elvileg, mert az európai megtakarítások jelentős része végül más piacokon, elsősorban az Egyesült Államokban keres befektetési lehetőséget.)
Az amerikai rendszernek van még egy fontos előnye. Az Egyesült Államok lényegében egyetlen nagy tőkepiac. Egy befektető ugyanazok között a szabályok között fektethet be Kaliforniában, Texasban vagy Massachusettsben.
Európa ezzel szemben még mindig részben huszonhét különálló pénzügyi világ. Eltérő szabályok, eltérő adózás, eltérő pénzügyi kultúrák.
Ezért indította el az Európai Unió a Tőkepiaci Unió* programját 2015-ben.
A cél első hallásra technokratikusnak tűnik: egységesebb európai tőkepiac létrehozása. Valójában azonban sokkal többről van szó. Arról, hogy Európa képes lesz-e saját maga finanszírozni a jövő iparágait.
A probléma súlyát mutatja, hogy Ázsiában egészen más utakat választottak.
Japán és Dél-Korea a magas megtakarításokra és a bankrendszerre építette fel iparát. Kína pedig a külföldi tőke, a magas megtakarítások és az állami beruházások különleges kombinációjával hajtotta végre a történelem egyik legnagyobb tőkefelhalmozását.
Amikor ma Sencsen felhőkarcolóit nézzük, könnyű azt hinni, hogy minden a semmiből nőtt ki. Valójában évtizedek felhalmozott tőkéjét látjuk betonba, acélba, gyárakba és kutatóközpontokba öntve.
A kérdés nem az, hogy Európában van-e innovációs készség.
A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e olyan pénzügyi rendszert létrehozni, amely ezeket az ötleteket európai vállalatokká, európai technológiákká és európai iparágakká tudja alakítani. Mennyire ismerős ez a magyar fülnek! Azt szoktuk állítani magunkról, hogy rendkívül kreatívak vagyunk, de terméket és profitot már más csinál az ötleteinkből.
Ezért tehát a Tőkepiaci Unió nem egyszerűen egy brüsszeli pénzügyi projekt, hanem Európa következő húsz évének egyik kulcskérdése. Végső soron arról szól, hogy a jövő Ganz-jai, Siemens-jei, Airbusai vagy biotechnológiai vállalatai Európában nőnek-e fel, vagy máshol.
Csikvári F. András
2026.06
*európai tőkepiaci unió (capital markets union, CMU)
Megjegyzés: Az európai tőkepiaci unió létrehozását még Orbán Viktor is erőteljesen támogatta, lásd például 2025. február 14.-ei Kossuth rádió-beli beszédét. Viszont Orbán 2025.10.06.-án kijelentette, Magyarország nem tervezi bevezetni az eurót, mert szerinte az Európai Unió a szétesés szakaszában van.
Biotechnológiai (kizárólag magyar tulajdonosi hátterű) közepes cégben dolgoztam (még most is nyugdíjasként tanácsadó vagyok, külsős) több mint húsz évet. A szerzővel tökéletesen egyetértve, de kiegészítve egy szemponttal: Az Únióban nem csak a tőkehiány a probléma ( elvben külső pld. koreai, vagy amerikai befektetőt ha nem is egyszerű, de nem kizárt találni) hanem a bürokratikus agyonszabályozottság fojtogató légköre. Hogy ez mennyire nem csak a mi problémánk, volt alkalmam beszélgetni egy nagy svájci gyógyszer világcég fejlesztési igazgatójával. Azt mondta, nem azért létesítettek indiai leányvállalatot , mert ott feltétlenül annyival olcsóbb, hanem amíg egy új molekula gyártás-fejlesztés összes engedélyét beszerzik az minimum két év, azalatt Indiában már lesz késztermék.
Vasútmérnöktől hallottam. 2026 június van. A Dunakeszi - vasúti - Járműjavítóban sok korszerű ALSTOM vonat-szerelvény áll, pedig csak kis javítás és karbantartásra volna szükségük!
A Lobkovitz-stílusú jogi átszervezések, eladások-vételek következtében hiányzik a szakember, az eszközök, a működő tőke, és, már nem lehet több értéket kiszivattyúzni, nem lehet több lóvét kipréselni belőle, a munka nélküli meggazdagodáshoz.
Ugyanez van a Mátyásföldön, az IKARUS-nál.
Mint mérnök, és Nem közgazdász, az a véleményem, hogy egy fejlesztéshez szükséges tőke, minimum NÉGY lábon kell, hogy álljon. Telephely és megfelelő eszközök. Szakemberek, megfelelő fizetéssel és motivációval, amihez a vezetőség hozzáértése is szükséges. Kockázatvállalás és megfelelő finanszírozás a működéshez. Világpiaci, és a konkurensek ismerete, piackutatás, a végtermék eladhatósága, és az időzítés. Lehet, hogy ez több, mint négy?
Ha bármelyik hiányzik, megbillen a fejlesztés, eldől az egész, hiába biztos egy szék három lába.